Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "L'Ordine Nuovo," 1922. november 20.
Forrás: Antonio Gramsci: ifjúkori írások 1914-1926, MKKE Társadalomelméleti Kollégium, 1987
HTML: P.G.
| Giolitti úr politikája – A parasztok – A Szocialista Párt – Az 1920. márciusi kapitalista offenzíva |
Az olasz válság összetevőit, mely a fasizmusnak a hatalomban való megjelenésével ért erőszakosan véget, röviden a következőkben lehetne összefoglalni.
Az olasz burzsoáziának nem annyira saját belső ereje által sikerült megszervezni államát, hanem mert nemzetközi jellegű eseménysorozatok kedveztek győzelmének a feudális és félfeudális osztályok fölött (például: III. Napoleon politikája 1852-60-ban, az 1866-os osztrák-porosz háború, Franciaország veresége Sedanban, a német birodalom fejlődése, mely ezeket az eseményeket követte). A burzsoá állam így lassabban fejlődött, és nem azt a menetet követte, mint más országokban. Az olasz rendszer a háború előestéjén nem lépte még túl a tiszta alkotmányos rendszer korlátait; nem történt még meg a hatalommegosztás; a parlamenti előjogok még nagyon korlátozottak voltak; nem voltak még nagy parlamenti pártok. Abban az időben az olasz burzsoáziának meg kellett védenie az állam egységét és integritását a reakciós erők ismétlődő támadásai ellen, melyeket elsősorban a Vatikánnal szövetkezett földbirtokosok képviseltek. Az ipari és kereskedelmi nagyburzsoázia, melyet Giovanni Giolitti vezetett, a problémát a többi városi osztálynak a kétkezi mezőgazdasági munkásokkal való szövetségével akarta megoldani (a kormánnyal való együttműködés első javaslatát Turatinak tették a XX. század első éveiben); nem beszélhettünk azonban parlamentáris fejlődésről; inkább közvetlenül atyáskodó engedményekről volt szó, melyet a rendszer tett a szakszervezetekbe és mezőgazdasági szövetségekbe tömörült dolgozó tömegeknek.
A világháború mindezeket a törekvéseket elsöpörte. Giolitti a Koronával való egyetértésben elkötelezte magát 1912-ben, hogy Németország oldalán belép az 1914-es háborúba (1912-ben Berlinben írták alá a katonai megállapodást Pollic tábornok, az olasz vezérkar vezetője, és 1914. augusztus 2-án lépett pontosan érvénybe); az olasz semlegesség időszakában a tábornok öngyilkos lett, mihelyt a Korona támogatta az új politikai irányvonalat az Antantért. Az új vezető csoportok, a nehézipar, a nagybirtokos osztály és a vezérkar képviselői erőszakkal félreá1lították Giolittit, sőt a vezérkar még összeesküvést is szőtt meggyilkoltatására.
Az új fegyveres erők, melyiknek el kellett tűnniök a fegyverszünet után, a háború folyamán konszolidálódtak. A parasztok három igen erős szervezetbe tömörültek: a Szocialista Pártba, Néppártba (katolikus) és a volt harcosok szövetségébe. A Szocialista Párt több mint egymillió kétkezi mezőgazdasági munkást és felesbérlőt szervezett be közép- és Dél-Olaszországban, a Néppárt ugyanazon a vidéken a kisbirtokosokat és a középparasztokat tömörítette, a hadviseltek szervezetei elsősorban Délolaszországban és az elmaradott vidékeken szerveződtek, ahol nem voltak politikai hagyományok. A nagybirtokosok elleni harc egész Olaszország területén gyorsan intenzív lett, megszállták a földeket, a nagybirtokosoknak el kellett vándorolni a mezőgazdaséd megyék székhelyeire, Bolognába, Firenzébe, Bariba és Nápolyba; 1919-től ezek szervezni kezdtek burzsoá csapatokat, hogy szembeszálljanak a vidéki "parasztönkényuralom" ellen
A vidéki dolgozó osztály ezen hatalmas népfelkelésének azonban hiányzott a világos és pontos jelszó, egységes, határozott és meghatározott irányvonal, egy konkrét politikai program.
A Szocialista Pártnak uralnia kellett volna a helyzetet; de hagyta, hogy kicsússzon a keze közül. A párttagok 60 százaléka paraszt volt; a 170 szocialista képviselő közül a Parlamentper, 110-et vidéken választottak; az olasz Szocialista Párt kezében levő 2500 városi közigazgatási szervből 2000 kizárólag paraszti volt; a szocialisták szervezte szövetkezetek négyötöde mezőgazdasági szövetkezet volt. A Szocialista Párt ideológiájában és programjában azt a káoszt tükrözte, mely a vidéket uralta; minden tevékenysége maximalista hangoskodásban, a Parlamentben történő zajos megnyilatkozásokban, plakátragasztásokban, rezesbandával kísért éneklésben merült ki. Mindazok a kísérletek, melyeket a Szocialista Párt belülről tett arra, hogy felvesse a munkások problémáját és a proletárideológia kérdését, hevesen és becstelen eszközökkel levertek; így az 1920. áprilisában Milánóban tartott szocialista nemzeti tanács ülésén Serrati elérte, hogy azt mondhassa, hogy az akkor Piemonteban kirobbant általános sztrájk, melyet a munkások minden rétege támogatott, a moszkvai kormány felelőtlen ügynökeinek provokációja.
1920. márciusában az uralkodó osztályok elkezdték megszervezni az ellentámadást. Március 7-én összehívták Milánóban a nagyiparosok első nemzeti konferenciáját, mely megalakította a Gyáriparosok Országos Szövetségét. A konferencia során kidolgozták egy egységes kapitalista akció teljes és pontos tervét; mindent előre megszerveztek: a kereskedő és gyáriparos osztály módszeres és fegyelmezett megszervezését, a munkásszakszervezetek elleni harc fegyverének aprólékos kidolgozását, Giovanni Giolitti politikai rehabilitációját. Április első napjaiban az új szervezet már elérte első politikai sikerét; a Szocialista Párt anarchikusnak és felelőtlennek nyilvánította a piemonti nagy sztrájkot, melyet a gyári tanácsok védelmében robbantottak ki, és hogy elérjék a munkásellenőrzést az iparban; a párt megfenyegette a torinói szekciót, mely a sztrájkot vezette, hogy feloszlatja azt. Június 15-én Giolitti megalakította kompromisszumos minisztériumát az agrárkapitalistákkal és a vezérkarral, melyet Bonomi képviselt, a hadügyminiszter. Ekkor lázas munka kezdődött meg egy ellenforradalom megszervezésére a gyárak elfoglalásának veszélye ellen, melyet a vaskohászok szövetségének konferenciáján összegyűlt reformista vezetők helyeztek kilátásba, mely konferenciát ugyanabban az évben tartottak Genovában. Júliusban a hadügyminisztérium Bonorrival az élen elkezdte mintegy 60.000 tiszt leszerelését a következő módon: a leszerelt tisztek fizetésik négyötödét megtartották, többségüket a fontosabb politikai központokba küldték, hogy csatlakozzanak a fasiszta alapszervezetekhez; ez utóbbiak mind azidáig kis szervezet volt, melybe szocialista elemek, anarchisták, szindikalisták, republikánusok, valamint olyan elemek tömörültek, akik támogatták Olaszországnak a háborúban való részvételét az antant oldalán. A Giolitti-kormány nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetségét az agrárkapitalisták társulásaihoz közelítse, különösen Közép- és Észak-Olaszországban. Ebben az időszakban volt, hogy feltűntek az első fegyveres fasiszta osztagok, s elkezdődtek a terrorcselekmények. De a vaskohászok részéről a gyárak elfoglalása egy olyan időszakban volt, amikor még mindez a munka születőben volt; a Giolitti kormány kénytelen volt békülékeny magatartást tanúsítani, és homeopatikus kúrához folyamodott inkább, minthogy sebászi beavatkozásnak vesse magát alá.