Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "L'Ordine Nuovo," 1923. november 1.
Forrás: Antonio Gramsci: ifjúkori írások 1914-1926, MKKE Társadalomelméleti Kollégium, 1987
HTML: P.G.
A Voce Kedves Barátai!
A Voce (szepternber 17-i) 10. számában olvastam a torinói G. P. elvtárs és S. V. elvtárs közti érdekes vitát. Bezárult a vita? Lehet-e kérni, hogy a vita még a következő számokban is nyitva maradjon és megkérhetnénk-e minden jóindulatú fiatal munkást, hogy vegyen részt ebben, hogy őszintén és intellektuális tisztességgel fejezze ki ezzel kapcsolatos véleményét?
Hogyan vetődik fel a kérdés?
Elkezdeném én és minden további nélkül megjegyzem, hogy – ahogy én látom – S. V. elvtárs nem jól vetette fel a kérdést és tévedésbe esett, ami az ő szempontjából is igen súlyos.
Miért szenvedett vereséget az olasz munkásosztály? Miért nem volt egységes? Miért sikerült a fasizmusnak megbontania, nemcsak fizikailag, ideológiailag is a szocialista pártot, amely pedig a dolgozó nép hagyományos pártja volt? A kommunista párt miért nem fejlődött rohamosan az 1921-22-es években és miért nem sikerült maga söré csoportosítania a proletariátus és a paraszti tömegek többségét?
S. V. elvtárs nem veti fel ezeket a kérdéseket. Úgy válaszol G. P. elvtárs levelében megnyilvánuló minden súlyos aggodalmára, hogy megállapítja: elég lett volna egy igazi forradalmi párt jelenléte, és jövendőbeli megszervezése elegendő lesz a jövőben, amikor a munkásosztály már újra megszerezte mozgáslehetőségét. De igaz-e mindez, vagy legalábbis milyen értelemben és milyen határok között igaz?
izonyos meghatározott sémákban, hanem más sémákban gondolkozzék, melyeket nem fogalmaz meg pontosan. Pontosan meg kell fogalmazni.
És íme, mit kell tenni azonnal, íme mi kell legyen a munkásosztályért folyó munka "kezdete": gyengeségünk kíméletlen önkritikáját kell adni azzal kell kezdeni, hogy feltesszük a kérdést magunknak: miért veszítettünk, kik voltunk, mit akartunk, hová akartunk eljutni. Előbb azonban még egy másik dolgot kell tennünk (mindig felfedezzük, hogy a kezdetnek mindig van egy másik ... kezdete): le kell rögzíteni saját bírálatunk kritériumait, elveit, ideológiai alapjait.
Van-e a munkásosztálynak ideológiája?
Miért voltak forradalmi szempontból mindig is gyengék az olasz proletárpártok? Miért mondtak csődöt, amikor a szavakról a tettekre kellett rátérniük? Nem ismerték azt a helyzetet, amelyben működniük kellett, nem ismerték azt a terepet, amelyen harcolniuk kellett. Gondoljátok el: a Szocialista Párt, fennállásának több mint harminc éve alatt egy olyan könyvet sem produkált, amely Olaszország gazdaságitársadalmi struktúráját tanulmányozta volna, nincs egy könyv, amely az olasz politikai pártokról, osztálykapcsolataikról, jelentőségükről szólna. Miért vert gyökeret olyan mélyen a reformizmus a Po-síkságon? A katolikus Néppárt miért arat nagyobb sikert Észak- és KözépOlaszországban, mint Dél-Olaszországiban, annak ellenére, hogy ott a népesség elmaradottabb és ezért könnyebben kellene követnie egy vallási pártot? Szicíliában miért a nagy földtulajdonosok és nem a parasztot az önállóak, míg Szardíniában a parasztok az önállóak és nem a nagy tulajdonosok? Mért Szicíliában, és nem másutt bontakozott ki De Felice, Drago, Tasca di Cuto és társaik reformizmusa? Miért Dél-Olaszországban volt fegyveres harc fasiszták és nacionalisták között, ami másutt nem volt? Mi nem ismerjük Olaszországot. Ami még ennél is rosszabb: alkalmas eszközeink sincsenek, hogy megismerjük Olaszországot, milyen is az a valóságban, tehát majdnem teljesen lehetetlen, hogy előrelássuk az eseményeket, hogy tájékozódjunk, hogy olyan cselekvési programot, irányt állapítsunk meg, amelyek legalább bizonyos valószínűséggel pontosak lennének. Nem létezik az olasz munkásosztály története. Nem létezik a paraszti osztály története. Milyen jelentősége volt az 1898-as milánói eseményeknek? Milyen tanulsággal szolgáltak? Milyen jelentősége volt az 1904-es milánói sztrájknak? Hány munkás tudja, hogy először ekkor merült föl explicit módon a proletárdiktatúra szükségessége? Milyen jelentősége volt Olaszországban a szindikalizmusnak? Miért a mezőgazdasági munkások, és nem az ipari munkások körében volt nagyobb sikere? Milyen az értéke a republikánus pártnak? Milyen jelentősége és milyen értelme volt a szindikalista elemekből a nacionalizmusra való áttérés jelenségének a líbiai háború előtt és a jelenség nagyobb mérvű megismétlődésének a fasizmus idején?
Elég fölvetni ezeket a kérdéseket, hogy észrevegyük: teljesen tudatlanok, teljesen dezorientáltak vagyunk. Úgy tűnik, Olaszországban sohasem gondolkodtak, sohasem tanultak, sohasem kutattak. Úgy tűnik, hogy az olasz munkásosztálynak sohasem volt koncepciója az életről, a történelemről, az emberi társadalom fejlődéséről. És mégis, a munkásosztálynak megvan a maga koncepciója: a történelmi materializmus, és mégis, a munkásosztálynak megvannak a nagy tanítómesterei (Marx, Engels), akik megmutatták, hogyan kell elemezni a tényeket, a helyzeteket, ás hogyan kell levonni ezekből s vizsgálódásokból a cselekvésre vonatkozó útmutatásokat.
Ez a mi gyengeségünk, ez a fő oka az olasz forradalmi páitok vereségének: nem volt ideológiánk, nem terjesztettük a tömegek közt, nem erősítettük meg aktivistáink tudatát morális és pszichológiai jellegű bizonyosságokkal. Hogyan lehet így csodálni, hogy néhány munkás fasiszta lett? Hogyan lehet csodálni, hogy maga S. V. egy helyen ezt mondja: "ki tudja, mi is, meggyőződésesek, fasisztákká válhatunk?" (Ilyen kijelentéseket még viccből, még propagandisztikus hipotézisből sem teszünk.) Hogyan lehet csodálni, hogy ugyanebben a Voce-számban, egy másik cikkben ezt írják: "Nem vagyunk antiklerikálisok"?
Nem vagyunk antiklerikálisok? Mit jelent ez? Hogy szabadkőműves értelemben, a burzsoá racionalizmus szempontjából nem vagyunk antiklerikálisok? Ez biztos, de az is, hogy mi, a munkásosztály antiklerikálisok vagyunk, amennyiben materialisták vagyunk, hogy olyan világnézetünk van, amely minden vallást és minden – az osztályokra bomlott társadalom talaján eddig született – filozófiát felülmúl. Sajnos... ez a felfogás nincs a birtokunkban és ez az oka mindezen elméleti hibának, amely aztán a gyakorlatban is tükröződik, és ami eddig bennünket vereséghez vezetett és a fasiszta elnyomáshoz.
A kezdet kezdete!
Mi a teendő tehát? Hol is kezdjük? Íme: szerintem itt kell kezdeni annak a doktrínának a tanulmányozásával, amely a munkásosztály sajátja, amely a munkásosztály filozófiája, amely a munkásosztály szociológiája, a történelmi materializmus tanulmányozásával, a marxizmus tanulmányozásával. Ez a közvetlen cél a Voce baráti köreinek: összegyűlni, könyveset venni, előadásokat és beszélgetéseket szervezni a témáról, biztos vizsgálódási és kutatási kritériumokat kialakítani és bírálni a múltat, hogy erősebbek legyünk, a jövőben, és győzzünk.
A Voce-nek minden lehetséges módon segítenie kellene ezt a kísérletet, úgy is, hogy előadás és beszélgetés-vázlatokat közölne, hogy racionális bibliográfiai mutatókat készítene, s így válaszolna az olvasók kérdéseire, ösztökélné jóindulata hozzáállásukat. Amilyen keveset csináltunk eddig, annál többet kell csinálni ezután, és a lehető leggyorsabban. Az események sürgetnek bennünket: az olasz kispolgárság, aki a fasizmusba helyzete bizalmát és hitét, nap mint nap összeomlani látja kártyavárát. A fasiszta ideológia elvesztette expanzivitását, sőt hátrálni kényszerül. Újból felcsillan az új proletárnap fényes hajnala.