Író: Antonio Gramsci
Először megjelent: "L'Ordine Nuovo," 1925. július 2.
Forrás: Antonio Gramsci: ifjúkori írások 1914-1926, MKKE Társadalomelméleti Kollégium, 1987
HTML: P.G.
Bordiga elvtárs megsértődik, mert azt írták, hogy felfogásában sok a maximalizmus. Nem igaz, nem lehet igaz – írja Bordiga. Valójában a szélsőbaloldal legjellemzőbb jegye: averziója a Maximalista Párttal szemben, amely utálatot kelt bennünk, még a hányás is ránk jön tőle, stb. stb.
A kérdés azonban másként áll. A maximalizmus Marx doktrínájának mechanikus és fatalisztikus felfogása. Van Maximalista Párt, amely ebből a meghamisított felfogásból vesz érveket opportunizmusához, hogy igazolja forradalmi frázisokba bujtatott kollaborálását. A vörös zászló győzni fog, mert végzetszerű, elkerülhetetlen, hogy a proletariátusnak győznie kell; ezt Marx mondta, aki a mi kedves és drága mesterünk! Felesleges, hogy mozgolódjunk, mire föl mozgunk és harcolunk, ha a győzelem végzetszerű és elkerülhetetlen? Így beszél a Maximalista Párt egyik maximalistája.
De van olyan maximalista is, aki nem a Maximalista Pártban van, hanem aki még a Kommunista Pártban lehet. Követelődző és nem opportunista. Azonban ő is azt hiszi, felesleges mozgolódni és nap mint nap harcolni: csak a nagy napot várja. A tömegek – mondja – csak velünk jöhetnek, mert az objektív helyzet a forradalom felé löki őket, Tehát várjuk be őket, anélkül, hogy sokat teketóriáznánk taktikai manőverekkel és egyéb megoldásfélékkel.
Ez, számunkra, maximalizmus, éppen olyan, mint a Maximalista Párté. Lenin azt tanította nekünk, hogy ha le akarjuk győzni osztályellenségünket, aki erős, akinek sokféle eszköz és tartalék áll rendelkezésére, minden repedést, ami felületén mutatkozik, ki kell használnunk, és minden lehetséges szövetségest fel kell használnunk, legyen bár bizonytalan, ingadozó és időleges. Azt tanította nekünk, hogy a hadseregek háborújában nem lehet elérni a stratégiai célt, ami nem más, mint az ellenség megsemmisítése és területének elfoglalása, ha előbb nem érünk el egy sor taktikai célt, azzal a szándékkal, hogy megosszuk az ellenséget, mielőtt teljesen szembenézünk vele. Az egész forradalom előtti korszak úgy jelenik meg, mint túlnyomórészt olyan taktikai tevékenység, amely arra irányul, hogy a proletariátusnak új szövetségeseket szerezzünk, hogy megbontsuk az ellenség támadó és védelmi szervezetének apparátusát, hogy felfedjük és kimerítsük tartalékait.
Ha nem vennénk figyelembe Leninnek ezt a tanítását, vagy csak elméletileg vennénk figyelembe, anélkül azonban, hogy a gyakorlatba átültetnénk, anélkül, hogy mindennapi tevékenységünkké tennénk, annyit jelent: maximalisták vagyunk, azaz nagy forradalmi frázisokat puffogtatunk, és képtelenek vagyunk arra, hogy egy lépést is tegyünk előre a forradalom utján.